I. Mátyás magyar király

Összegzés

Corvin Mátyás (románul: Matei Corvin; szlovákul: Matej Korvín; csehül: Matyáš Korvín; Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.), született Hunyadi Mátyás, I. Mátyás néven is ismert, 1458-tól haláláig Magyarország és Horvátország királya volt. Több hadjárat után 1469-ben Csehország királyává választották, 1487-ben pedig felvette az osztrák hercegi címet.

Apja Hunyadi János volt, aki 1456-ban bekövetkezett haláláig Magyarország régense volt. 1457-ben V. Ladislaus “posztumusz” király elrendelte Mátyás és idősebb testvére, Hunyadi Ladislaus bebörtönzését; az utóbbit még ugyanabban az évben lefejezték, ami lázadást szított, és V. Ladislaus királyt arra kényszerítette, hogy Mátyással mint tússzal elmeneküljön az országból. V. Ladislaus hirtelen halála után Mátyás nagybátyja, Szilágyi Mihály rábírta a birtokosokat, hogy 1458. január 24-én egyhangúlag kiáltsák ki Mátyást királlyá. Mátyás visszatért Magyarországra, és uralma nagybátyja gyámsága alatt kezdődött, de két héttel később már ténylegesen átvette az irányítást.

Uralkodása alatt háborúkat vívott a Felső-Magyarországot uraló cseh zsoldosok ellen (ma Szlovákia és Észak-Magyarország között oszlik fel), valamint a magyar területeket követelő III. Frigyes szent római császár ellen. Ebben az időszakban az Oszmán Birodalom meghódította Szerbiát és Boszniát, és megszüntette az ütközőállamokat a Magyar Királyság déli határai mentén. Mátyás 1463-ban békeszerződést kötött III. Frigyesszel, és elismerte a császár jogát a magyar királyi cím használatára. A császár visszaadta Szent István koronáját, és Mátyást 1464. április 29-én megkoronázták vele. Ebben az évben megszállta az oszmánok által nemrég elfoglalt területeket, és elfoglalta a boszniai erődöket. Hamarosan rájött, hogy a keresztény hatalmaktól nem számíthat segítségre, és lemondott oszmánellenes politikájáról.

Új adókat vezetett be, és rendszeresen rendkívüli adókat vetett ki. Ezek az intézkedések 1467-ben Erdélyben lázadást váltottak ki, de a lázadókat leverték. A következő évben hadat üzent Podiebradi Györgynek, Csehország huszita királyának, és meghódította Morvaországot, Sziléziát és Luszáciát, bár Csehországot nem tudta teljesen elfoglalni. A katolikus birtokok 1469. május 3-án Csehország királyává kiáltották ki, de a huszita urak ellenálltak, még György 1471-ben bekövetkezett halála után is. Ehelyett Vlagyiszlav Jagellót, IV. Kázmér legidősebb fiát választották meg. Magyar prelátusok és főurak egy csoportja felajánlotta a trónt Vladislaus öccsének, Kázmérnak, de Mátyás leverte a lázadást. Miután 1474 végén a sziléziai Breslau (Wrocław, Lengyelország) közelében legyőzte IV. Kázmér és Vlagyiszláv egyesült csapatait, Mátyás a Magyarország keleti területeit feldúló oszmánok ellen fordult. Erősítést küldött III. István moldvai fejedelemnek, ami lehetővé tette számára, hogy az 1470-es évek végén visszaverjen egy sor oszmán inváziót. 1476-ban Mátyás ostromolta és elfoglalta Šabacot, egy fontos oszmán határerődöt. 1478-ban békeszerződést kötött Vladislav Jagiellonnal, és meghatározta a cseh koronás területek felosztását közöttük. 1482 és 1487 között háborút viselt III. Frigyes császár ellen, és elfoglalta Alsó-Ausztriát.

Uralkodásának eredményei közé tartozott egy hivatásos hadsereg (a magyarországi fekete sereg) létrehozása, az igazságszolgáltatás reformja, a bárók hatalmának csökkentése, valamint a tehetséges, nem társadalmi helyzetük, hanem képességeik alapján kiválasztott személyek karrierjének előmozdítása. Mátyás támogatta a művészetet és a tudományt: királyi könyvtára, a Bibliotheca Corvinniana Európa egyik legnagyobb könyvgyűjteménye volt. Az ő pártfogásával lett Magyarország az első ország, amely az olasz reneszánszot magáévá tette. A magyar népmesékben hősként tartják számon – ezekben “Mátyás, az igazságos” néven ismert, az uralkodó, aki álruhában járt alattvalói között.

A “Corvino” név eredete.

A “Corvino” név eredete szorosan összefügg a Mátyás apjának, Hunyadi Jánosnak a genealógiájával kapcsolatos vitával. A rendelkezésre álló információk szerint egy 1409. október 18-án jóváhagyott királyi adománylevélben található az első utalás Jánosra. Az oklevélben Zsigmond király Hunyad várát (a mai Hunyadváron, Romániában) és a hozzá tartozó földeket János apjának – Vajknak – és négy rokonának, köztük magának Jánosnak adományozta. Az oklevél szerint János apja “udvari lovagként” szolgált a királyi rezidencián, ami arra utal, hogy egy nemesi család leszármazottja volt. Két 15. századi krónikás – Thuroczi János és Bonfini Antal – azt írta, hogy Vajk Zsigmond parancsára költözött át Vallachiából Magyarországra. Makkai László, Malcolm Hebron, Engel Pál és más tudósok támogatják a két krónikás beszámolóját Hunyadi János apjának valahai származásáról. Velük ellentétben Ioan-Aurel Pop azt állítja, hogy Vajk Hunyadi vármegye uradalmi birtokainak szülötte volt.

Bonfini volt az első krónikás, aki röviden kommentálta Hunyadi János származásának egy alternatív történetét, bár később azt állította, hogy ez csak egy “durva mese”, amelyet ellenfele, II. Ulrich, Celje grófja talált ki. Ezen anekdota szerint János nem Vajk, hanem Zsigmond fia volt. A történet fia, Mátyás uralkodása alatt vált népszerűvé, aki még egy szobrot is állított Zsigmondnak Budán. A 16. századi krónikás, Heltai Gáspár feldolgozta és megszépítette a mesét, de a modern kutatók – többek között Cartledge és Kubinyi – valószínűtlen szóbeszédnek tartják. Hunyadi hírneve a Balkán-félsziget népei között királyi származásáról legendák születtek. A Magyarországon legnépszerűbb szerint Zsigmond János születésekor egy gyűrűt adott János anyjának, de azt egy nap egy holló ellopta az erdőben, és csak akkor tudta visszaszerezni, amikor a madarat levadászták. Állítólag ez az eset ihlette a Hunyadi címerét, és később Mátyás címerében is megjelent, aki felvette a latin Corvinus nevet (a latin corvus, azaz holló szóból származik).

A család feltételezett román eredetéről más legendák is felbukkantak. Bonfini azt is állította, hogy János “a római Corvinus családra vezette vissza őseinek eredetét”. Ez a történet a Hunyadiak címerével áll összefüggésben, amely egy hollót ábrázol, csőrében aranygyűrűvel. 1365-ben I. Vladislav valahai herceg által vert érméken egy hollóhoz hasonló madár látható. Teke Zsuzsa és néhány más történész e hasonlóság alapján nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Hunyadiak rokonságban álltak a Basarabokkal, a valahai uralkodó dinasztiával. E. Kovács Péter történész azonban úgy vélekedett, hogy ez az elmélet még megerősítésre szorul.

Gyermekkor (1443-1457)

Mátyás 1443. február 23-án született Kolozsváron (ma Kolozsvár, Románia), Hunyadi János és felesége, Szilágyi Erzsébet második fiaként. A vlach vagy román gyökerű nemesi családból származó, később a magyar nemességhez csatlakozó János a Magyar Királyság fontos katonai és politikai vezetője volt, aki élete nagy részét a családi birtokokon kívül töltötte. Apja távolléte miatt Erzsébet vette át Mátyás nevelését. Mátyás gyermekkorában Közép-Európa legismertebb tudósai közül sokan – többek között Szanoki Gergely és Vitéz János – megfordultak János udvarában. Szanoki Gergely – III. Vladiszlaus lengyel király egykori nevelője – volt Mátyás egyetlen ismert tanára. E férfiak hatására Mátyás a reneszánsz humanizmus lelkes híve lett.

Gyermekkorában több nyelvet tanult, és klasszikus irodalmat olvasott, különösen katonai értekezéseket. Bonfini szerint Mátyás “Európa minden nyelvében jártas volt”, kivéve a török és a görög nyelvet. Bár ez túlzás volt, tudjuk, hogy Mátyás beszélt magyarul, latinul, olaszul, lengyelül, csehül és németül. Krzysztof Warszewicki, a 16. század végének lengyel történésze említette, hogy Mátyás képes volt megérteni III. István moldvai fejedelem követeinek román szavait, akiknek azt mondta, hogy nem kell tolmács, hogy válaszoljon nekik. Nicolae Iorga román történész úgy vélte, hogy Mátyásnak ez a reakciója “egy módja lehetett annak, hogy megmutassa, érti ősei nyelvét, amely annyira hasonlít a latinhoz”.

Hunyadi János és Đorđe Branković – Szerbia despotája – között létrejött szerződésben megállapodtak, hogy Mátyás és a despota unokája, Celjei Erzsébet 1451. augusztus 7-én eljegyzik egymást. Erzsébet a celjei gróf, II. Ulrich lánya volt, aki V. Ladislaus magyar király rokona volt, és Mátyás apjának ellenfele. A Hunyadiak és a csejtei Ulrich közötti újabb konfliktusok miatt Mátyás és Erzsébet házassága 1455-ig elhúzódott. Erzsébet a Hunyadiak birtokain telepedett le, Mátyást azonban később a királyi udvarba küldték, ami arra utal, hogy a házasság valójában egy rejtett túszcsere volt a családok között. Erzsébet még 1455 vége előtt meghalt.

Hunyadi János 1456. augusztus 11-én halt meg, alig három héttel az oszmánok elleni sikeres belgrádi ostrom után. János legidősebb fia és Mátyás öccse, Ladiszlaus lett a család feje. A Ladiszlaus és II. Ulrich közötti konfliktus az utóbbi november 9-i elfogásával és meggyilkolásával végződött. A király kényszer hatására megígérte, hogy soha nem áll bosszút a Hunyadiakon II. Ulrich haláláért. A gyilkosság azonban arra késztette a bárók többségét – köztük Garai Ladislaus nádort, Pálóci Ladislaus főbírót és Újlaki Miklóst, Erdély vajdáját -, hogy fellázadjanak Hunyadi Ladislaus ellen. A nemesi neheztelést kihasználva a király 1457. március 14-én Budán börtönbe vetette a Hunyadi testvéreket. A királyi tanács hazaárulásért halálra ítélte őket, Hunyadi Ladislaus-t pedig március 16-án lefejezték.

Mátyás fogságban maradt egy budai kis házban. Anyja és nagybátyja, Szilágyi Mihály lázadást szítottak a király ellen, és nagy területeket foglaltak el a Tiszától keletre eső vidékeken. V. Ladislaus király 1457 közepén Bécsbe, majd szeptemberben Prágába menekült, és magával vitte Mátyást is. A polgárháború a lázadók és az uralkodóhoz hű bárók között egészen az ifjú király 1457. november 23-án bekövetkezett hirtelen haláláig tartott. A csehországi huszita régens, Podiebradi György Mátyást Prágában tartotta fogva.

Trónra lépése (1457-1458)

V. Ladislaus 1457-ben, 17 évesen gyermektelenül halt meg. Idősebb nővére, Anna és férje, III. Vilmos türingiai földgróf igényt tartottak az örökségre, de nem kaptak támogatást a birtokoktól. 1458 januárjában Pesten összehívták a magyar országgyűlést, hogy új királyt válasszanak. III. Kálmán pápa apostoli legátusa, Carvajal János bíboros – aki Hunyadi János csodálója volt – nyíltan Mátyás mellett kampányolt.

Az ő megválasztása volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék a polgárháború elhúzódását. Ladislao Garai volt az első báró, aki beleegyezett Mátyás elfogadásába. A kihívó anyjával és nagybátyjával folytatott megbeszélésen megígérte, hogy ő és szövetségesei támogatni fogják a választást, Szilágyi Mihály pedig biztosította, hogy unokaöccse soha nem fog bosszút állni Hunyadi Ladislaus kivégzéséért. Abban is megállapodtak, hogy Mátyás feleségül veszi a báró lányát, Annát, kivégzett bátyja menyasszonyát, bár ez soha nem teljesült.

Szilágyi Mihály tizenötezer katona élén érkezett az országgyűlésre, amellyel megfélemlítette a Budán gyülekező bárókat. A Szilágyitól megfélemlített nemesek január 24-én a befagyott Dunához vonultak, és egyhangúlag kikiáltották a 14 éves Mátyást királlyá. Az országgyűlés egyúttal nagybátyját nevezte ki régensnek.

Az uralom és a konszolidáció első évei (1458-1464)

Mátyás volt az első nemes, aki a magyar trónra lépett. Szilágyi Mihály Vitéz Jánost küldte Prágába, hogy tárgyaljon Mátyás kiszabadításának feltételeiről Podiebradi Györgydel, aki 60 000 aranyforint váltságdíjért és lánya, Katalin eljegyzéséért cserébe beleegyezett a szabadon bocsátásba. Mátyást február 9-én Strážnicében átadták a magyar küldötteknek, és Podiebrad közvetítésével kibékült Brandý Ján Jiskrával, a cseh zsoldosok vezetőjével, aki ekkor Felső-Magyarország nagy részét megszállta.

Öt nappal később hivatalosan is bevonult Budára. A Mária-templomban tartott ünnepségen trónra ült, de nem koronázták meg, mert Szent István koronája közel két évtizeden át III. Frigyes szent római császár birtokában volt. A tizennégy éves uralkodó kezdettől fogva önállóan intézte az államügyeket, bár a régensi tisztséget nagybátyjának megerősítette. Március 3-án Mátyás például elrendelte, hogy Nagyszeben (Sibiu) polgárai tegyék félre a Vlad III “a Karlós”, valahai fejedelemmel fennálló nézeteltéréseiket.

Jiskra volt az első báró, aki fellázadt Mátyás ellen. Március végén felajánlotta a trónt IV. lengyel Kázmérnak – V. Ladislaus király fiatalabb húgának, Erzsébetnek a férjének -, de az általános szejm (Lengyelország és Litvánia kétkamarás parlamentje) elutasította ajánlatát. Mátyás hadvezére, Rozgonyi Sebestyén Sárospataknál legyőzte Jiskra katonáit, de az oszmánok áprilisi szerbiai inváziója arra kényszerítette a királyt, hogy fegyverszünetet kössön a csehekkel. Megtarthatták Sáros (Šariš, Szlovákia) várát és más felső-magyarországi erősségeket. Mátyás két prelátust – Szalánki Ágost győri püspököt és Szilasi Vincenz váci püspököt – küldött Prágába azzal a feladattal, hogy koronázzák királlyá Podiebrádi Györgyöt, amihez az “eretnek” Podiebrádnak hűséget kellett esküdnie a Szentszéknek.

Mátyás uralkodásának első országgyűlése 1458 májusában ülésezett Pesten. Az országgyűlések közel ötven rendeletet hoztak, amelyeket június 8-án az uralkodó – és nem a régens – ratifikált. Az egyik rendelet előírta, hogy a király “minden évben, pünkösd ünnepével egy időben, személyesen hívja össze és tartsa meg, illetve rendelje el a birodalom összes lovagjainak országgyűlését”. Mátyás uralkodása alatt több mint huszonöt diétán elnökölt, és elődeinél gyakrabban hívta össze az országgyűléseket, különösen 1458 és 1476 között. Az üléseket a bárók uralták, akiket Mátyás tetszés szerint nevezett ki és bocsátott el. Például elbocsátotta Garai Ladislaus nádort, és rábírta Szilágyi Mihályt, hogy mondjon le a régensségről, amikor 1458 nyarán összejátszottak. A király Ország Mihályt nevezte ki új nádorrá, aki apja közeli munkatársa volt. Az uralkodó által kinevezett bárók többsége nemesi származású volt, de Mátyás más kisnemesek vagy akár tehetséges köznemesek politikai karrierjét is elősegítette. A Zápolya család nemesei – Emeric és István – például az uralkodó kegyének köszönhették felemelkedésüket.

Az uralkodó rendes bevételei az uralkodás kezdetén évente mintegy 250 000 aranyforintot tettek ki. Az 1458. évi országgyűlésen elfogadott rendelet kifejezetten megtiltotta a rendkívüli adók kivetését. Ugyanazon év végén azonban új adót vetettek ki, amely hordónként vagy parasztcsaládonként egy aranyforint volt. Az oszmánok elfoglalták a szerbiai Golubac várát (1458 augusztusában), és Mátyás elrendelte a nemes lovagok mozgósítását. Rajtaütött az oszmán területeken, és több csetepatéban legyőzte az ellenséges erőket. István Tamás boszniai király beleegyezett, hogy aláveti magát a magyar uralkodó hűbériségének. Mátyás ezután felhatalmazta új hűbéresének fiát, István Tomaševićet, hogy vegye birtokba az oszmánok által el nem foglalt szerb területeket.

1458 végén és 1459 elején Mátyás diétát hívott össze Szegeden, hogy felkészüljön az Oszmán Birodalom elleni háborúra. Az összeesküvésről szóló hírek azonban arra kényszerítették, hogy visszatérjen Budára. A hírek igaznak bizonyultak, ugyanis legalább harminc báró – köztük Garai Ladislaus, Újlaki Miklós és Kanizsai Ladislaus – összegyűlt Németújváron (Güssing, Ausztria), és 1459. február 17-én felajánlotta a trónt III. frigyes császárnak. Bár a császár és a lázadó urak közös csapatai március 27-én Körmendnél legyőztek egy királyi csapatot, Garai napokkal korábban meghalt, és Újlaki kénytelen volt Mátyás képviselőivel tárgyalni. A nyugati határok mentén több hónapig tartó csetepaték megakadályozták Mátyást abban, hogy az oszmánok által ostromlott Tomaševićet megsegítse. Utóbbi június 29-én elfoglalta Smederevót, és ezzel befejezte Szerbia meghódítását.

Jiskra 1461. március 10-én hűséget esküdött III. Frigyesnek, II. Pius pápa pedig felajánlotta, hogy közvetít a német császár és Mátyás között a béke megkötése érdekében. Podiebradi György szintén felajánlotta közvetítését. A császár és Mátyás képviselői 1460 áprilisában Olmützben fegyverszünetet kötöttek, majd a pápa pénzügyi támogatást ígért egy oszmánellenes hadjárathoz. A pápa ezután pénzügyi támogatást ígért egy oszmánellenes hadjárathoz. Jan Jiskra azonban visszatért Lengyelországból, ami 1460 elején a cseh zsoldosokkal való fegyveres konfliktus kiújulásához vezetett. Mátyás elfoglalt egy újonnan épített erődöt a csehektől, de nem tudta őket engedelmességre kényszeríteni. Öthónapos felső-magyarországi hadjáratának költségeit rendkívüli adóból finanszírozta. Magyarország VI. Albert osztrák főherceg, a német császár lázadó testvére mellé állt. Podiebradi György a császár oldalára állt, bár lányának, Katalinnak Mátyással kötött házasságát 1461. május 1-jén akadálytalanul megünnepelték. A cseh zsoldosok felső-magyarországi jelenléte miatt megromlott a viszony apósával. Mátyás újabb hadjáratot indított ellenük, miután a diéta 1461 közepén felhatalmazta őt rendkívüli adó kivetésére. Jiskrát azonban nem tudta legyőzni, aki még Késmárkot (Kežmarok) is elfoglalta.

Mátyás és III. Frigyes császár követei 1462. április 3-án békeszerződésben állapodtak meg. A megállapodás szerint a császár 80 000 aranyforintért cserébe visszaadja a magyar Szent Koronát, de Mátyásnak meg kellett osztania a magyar királyi címhez való jogát Frigyessel, és a császár örökbe fogadta Mátyást, illetve megengedte, hogy örökbe fogadott “fia” utódja legyen, ha Mátyás törvényes örökös nélkül halna meg. Ezenkívül a császár örökbe fogadta Mátyást, lehetővé téve, hogy ő legyen örökbefogadott “fia”, ha Mátyás törvényes örökös nélkül halna meg. Egy hónappal később Jiskra engedett a magyar királynak, és átadta felső-magyarországi erősségeit az uralkodó képviselőinek; cserébe egy nagy Tisza-parti birtokot és 25 000 aranyforintot kapott. A császárral és Jiskrával kötött szerződésekben kikötött pénz kifizetésére Mátyás a királyi tanács hozzájárulásával rendkívüli adót vetett ki. Az országgyűlés – amely 1462 közepén ülésezett – megerősítette ezt a döntést, de csak miután kilenc prelátus és tizenkilenc báró ígéretet tett arra, hogy ezután nem hagy jóvá újabb rendkívüli adókat. A király Jiskra társaságaiból zsoldosokat bérelve hivatásos hadsereget kezdett szervezni, amely a következő évtizedekben “fekete sereg” néven vált ismertté.

II. Mehmed szultán 1462 elején megszállta Waláchiát. 1462-ben nem hódította meg, de a vlach bojárok leváltották az oszmánellenes Vlad III-at, és a szultán kedvenc trónkövetelőjét, III. Radu-t ültették a helyébe. Az új fejedelem hajlandó volt engedményeket tenni az erdélyi szász kereskedőknek, akik elkeseredett konfliktusban álltak Vlad III-mal. Ez utóbbi Mátyás segítségét kérte, és novemberben Brassóban (Braşov) találkoztak. A szászok azonban Mátyásnak bemutattak egy levelet, amelyet állítólag Vlad III. írt Mehmed szultánnak, és amelyben a fejedelem együttműködést ajánlott az oszmánoknak. Mátyás meggyőződve Vlad III. állítólagos árulásáról, elrendelte letartóztatását.

Az oszmánok elleni háború előkészületei közepette Mátyás 1463 márciusában Tolnában diétát hívott össze. Bár az országgyűlés felhatalmazta őt egy gulden rendkívüli adó kivetésére, a király nem avatkozott be, amikor II. Mehmed júniusban megszállta Boszniát, és egy hónapon belül az oszmánok meggyilkolták István tomaszevići királyt, majd elfoglalták az országot. Egy hónapon belül az oszmánok meggyilkolták István Tomašević királyt és meghódították az országot. Mátyás csak azután kezdett offenzív külpolitikát folytatni, hogy 1463. július 19-én Wiener Neustadtban ratifikálták a III. frigyes császárral kötött békét. A magyar király ekkor seregével bevonult Boszniába, és elfoglalta Jajcét és más erődítményeket a szomszédos királyság északi részén. A meghódított területek új határvidéket vagy banátot alkottak. Mátyás Szent Száva hercegének – Vukčić Kosača Istvánnak – a segítségével Bosanska Krajinát is meghódította, és a hercegnek adományozta, aki a vazallusa lett.

Katalin királyné hitvese 1464 elején halt meg férje Szent István koronájával való megkoronázásának előkészületei közben, amelyet III. Frigyes császár visszakapott. A szertartásra magyar szokás szerint 1464. március 29-én került sor: Szécsi Dionysius esztergomi érsek Székesfehérváron ünnepélyesen Mátyás fejére tette a koronát. Az erre az alkalomra összehívott diétán az újonnan megkoronázott király megerősítette a nemesség szabadságjogait. Ettől kezdve Mátyás uralkodásának törvényességét nem lehetett könnyen megkérdőjelezni.

Korai reformok és belső konfliktusok (1464-1467)

Mátyás elbocsátotta főkancellárját – Szécsi érseket – és helyére Várdai István – kalocsai érsek – és Vitéz János került. Mindkét prelátus a fő- és titkos kancellári címet viselte, de Várdai volt a királyi kancellária tényleges vezetője. Ezzel egyidejűleg Mátyás a felsőbb bíróságokat – a különleges királyi jelenlét bíróságát és a személyes jelenlét bíróságát – egyetlen legfelsőbb bírósággá olvasztotta össze. Az új bíróság csökkentette a bárók által elnökölt hagyományos bíróságok tekintélyét, és hozzájárult az igazságszolgáltatás professzionalizálásához. Az első elnöklő bíróvá a csanádi püspököt – Hangácsi Albertet – nevezte ki.

II. Mehmed szultán visszatért Boszniába, és 1464 júliusában ostrom alá vette Jajcét. Mátyás a Száva folyó mentén összegyűjtötte csapatait, és augusztus 24-én az ostrom felfüggesztésére kényszerítette a szultánt. Mátyás és serege átkelt a folyón, és elfoglalta Szrebrenicát. Mátyás Zvornikot is ostromolta, de egy nagy oszmán sereg érkezése arra késztette, hogy Magyarországra vonuljon vissza. A következő évben Vukčić Kosača Istvánra – aki Makarska tengerparti területét átadta a Velencei Köztársaságnak – rákényszerítette, hogy fogadjon el magyar helyőrségeket a Neretva folyó mentén lévő erődjeiben.

Szécsi Dionüsziosz 1465-ben meghalt, és Vitéz Jánost iktatták be új esztergomi érsekké. Mátyás két erdélyi vajdát – Újlaki Miklóst és Dengelegi Pongrác Jánost – lecserélte Szentgyörgyi Zsigmond és Szentgyörgyi János grófokra és Ellerbach Bertoldóra. Bár Újlaki megtartotta Moesia (Macsó) bánjának pozícióját, a király arra kényszerítette, hogy a tartomány kormányzását Szokoli Péterrel ossza meg.

A király arra kérte a diétát, hogy 1466-ban készüljön fel egy újabb oszmánellenes hadjáratra. Ugyanerre a célra kapott támogatást II. Pál pápától. Mátyás azonban felismerte, hogy a keresztény hatalmaktól már nem számíthat segítségre, és úgy döntött, hogy hallgatólagosan lemond oszmánellenes külpolitikájáról. Nem lépett oszmán területre, és az oszmánok sem hajtottak végre nagyobb betöréseket Magyarországon, ami arra utal, hogy békeszerződést kötött az 1465-ben Magyarországra érkező Mehmed követével, II.

Mátyás meglátogatta Szlavóniát, elbocsátotta Újlaki Miklós és Zápolyai Emeric bánt, és 1466-ban átadta tisztségüket Jan Vitovecnek és Tuz Jánosnak. A következő év elején hadjáratot indított Észak-Magyarországon a Ján Švehla vezette cseh zsoldosok ellen, akik elfoglalták Kosztolányt (Veľké Kostoľany, Szlovákia). Mátyás legyőzte őket, Švehlát és 150 társát pedig felakasztatta.

Az 1467. márciusi országgyűlésen két hagyományos adót átneveztek: a “lucro de la cámara”-t királyi kincstári adóvá, a “trigésimo”-t (a latin tricesima szóból) pedig koronavámadóvá. E változás következtében a korábbi adómentességek megszűntek, és az állam bevételei ennek megfelelően növekedtek. Mátyás hozzálátott a királyi bevételek kezelésének központosításához, és a korona vámigazgatását Ernuszt János zsidó-konvertita kereskedőre bízta. Ernuszt már két éve a rendes és rendkívüli adók beszedésével és a sóbányák igazgatásával foglalkozott.

Az adóreform lázadást váltott ki Erdélyben. Augusztus 18-án a tartomány “három nemzetének” – a nemesek, a szászok és a székelyek – képviselői Kolozsmonostoron (a mai Kolozsvár Mănăştur városrészben) szövetséget kötöttek a király ellen, és kijelentették, hogy készek harcolni “Magyarország szabadságáért”. Mátyás azonnal összegyűjtötte csapatait, és a tartományba sietett. A felkelők harc nélkül megadták magukat, de a király ennek ellenére keményen megbüntette vezetőiket: sokakat a király parancsára felnyársaltak, lefejeztek vagy kegyetlenül megkínoztak. Mivel a magyar uralkodó azt gyanította, hogy III. István moldvai császár támogatta a felkelést, a magyar uralkodó ezt az országot is megszállta. István seregei azonban 1467. december 15-én a moldvabányai (bajai) csatában legyőzték a magyar csapatokat. Mátyás súlyos sebesüléseket szenvedett, amelyek miatt kénytelen volt visszatérni Magyarországra.

Háború a cseh koronaországokért (1468-1479)

Mátyás korábbi sógora, Podiebradi Viktor 1468 elején megszállta Ausztriát. III. Frigyes császár támogatásért folyamodott Mátyáshoz, és utalt arra, hogy Mátyást a rómaiak királyává választhatják, ami az első lépés lenne a császári trón felé. Március 31-én a magyar király hadat üzent Viktor apjának, György podiebradi királynak, és azt állította, hogy ő is segíteni akar a katolikus cseh főuraknak “eretnek uralkodójuk” ellen, akit a pápa kiátkozott. Mátyás kiűzte a cseh csapatokat Ausztriából, és megszállta Morvaországot és Sziléziát. Aktívan részt vett a harcokban, de Třebíč ostromakor (1468. május) megsebesült, majd 1469 februárjában Chrudimban elfogták, amikor álruhában kémkedett az ellenséges táborban; fogvatartói azonban szabadon engedték, miután meggyőzte őket, hogy ő egy cseh istállófiú.

Az 1468-as országgyűlés felhatalmazta a királyt, hogy egy új háború finanszírozására rendkívüli adót vessen ki, de csak azután, hogy nyolc prelátus és tizenhárom világi főúr az uralkodó nevében ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem követel hasonló adót. Mátyás királyi előjogokkal is élt bevételeinek növelése érdekében. Az egyik megyében például elrendelte a nádori vizitációt, amelynek költségeit a lakosoknak kellett volna viselniük, de hamarosan egy illeték megfizetése ellenében kiváltotta a megyét a terhes tehertől.

A Šternberki Zdeněk vezette cseh katolikusok 1469 februárjában csatlakoztak Mátyás királyhoz. Egyesített csapataikat Vilémovnál Podiebradi György serege bekerítette. A bebörtönzéstől tartva Mátyás úgy döntött, hogy tárgyalásokat kezd egykori apósával. Egy közeli kunyhóban találkoztak, és Mátyás meggyőzte Györgyöt, hogy írjon alá fegyverszünetet, amelyben megígérte, hogy közvetít a mérsékelt husziták és a Szentszék közötti megbékélés között. A következő találkozójukra áprilisban került sor Olmützben. Ott az apostoli legátusok több követeléssel is előálltak, köztük egy katolikus érsek kinevezésével a prágai székbe, amit Podiebradi György elutasított. Olmützben a cseh katolikus intézmény május 3-án Mátyást Csehország királyává választotta, de nem koronázták meg. Hamarosan Morvaország, Szilézia és Lusztácia elismerte a hatalmát, de Csehország hű maradt Györgyhöz, és még a cseh birtokok is elismerték IV. Kázmér elsőszülött fiának, Vlagyiszlav Jagellónak a jogát, hogy György podiebradi király utódja legyen.

Mátyás és III. Frigyes viszonya megromlott, mivel a császár azzal vádolta, hogy engedte az oszmánoknak, hogy a császári területek ellen indított hadjárataik során Szlavónián keresztül vonuljanak. A Frangepán (Frankopán) család, amelynek horvátországi birtokai ki voltak téve az oszmán betöréseknek, tárgyalásokat kezdett a császárral és a Velencei Köztársasággal. 1469-ben Mátyás sereget küldött Horvátországba, hogy megakadályozza a velenceieknek a tengerparti Zengg (Senj) városának elfoglalását. 1469-ben Mátyás sereget küldött Horvátországba.

A király kiűzte György csapatait Sziléziából, de Mátyás seregét bekerítették, november 2-án Uherský Brodnál vereséget szenvedett, és kénytelen volt Magyarországra visszavonulni. Mátyás hamarosan rendkívüli adó kivetését rendelte el diéta tartása nélkül, ami széles körű elégedetlenséget váltott ki a magyar birtokosok körében. 1470. február 11-én felkereste Bécsben III. Frigyes császárt abban a reményben, hogy segít a Podiebrad elleni háború költségeinek fedezésében. Bár a tárgyalások egy hónapig tartottak, megállapodás nem született. A császár nem volt hajlandó elkötelezni magát Mátyás római királlyá választásának előmozdítása mellett sem. Egy hónappal később Mátyás anélkül hagyta el Bécset, hogy elbúcsúzott volna III. Frigyes császártól.

Miután megértette a magyar birtokok növekvő elégedetlenségét, Mátyás novemberben diétát tartott. Ez a gyűlés ismét felhatalmazta őt rendkívüli adó kivetésére, de kikötötte, hogy az egy birtokosra eső összeg nem haladhatja meg az egy guldent. A birtokok azt is világossá tették, hogy ellenzik a csehországi háborút. 1471. március 22-én meghalt Podiebradi György, és május 27-én a cseh országgyűlés Vladislaus Jagellont (ma II. Vladislaus) választotta utódjává. Lorenzo Roverella apostoli legátus hamarosan érvénytelennek nyilvánította Vladislaus megválasztását, és megerősítette Mátyást Csehország királyaként, de a császári országgyűlés elutasította a magyar király igényét a cseh trónra.

Mátyás Morvaországban tartózkodott, amikor értesült arról, hogy magyar prelátusok és bárók egy csoportja felajánlotta a trónt IV. Kázmér lengyel király kisebbik fiának, Jagiellon Kázmérnak. Az összeesküvést Vitéz János érsek és unokaöccse, Janus Pannonius pécsi püspök kezdeményezte, aki elutasította a katolikus Vlagyimir Jagiellon elleni háborút. Eleinte a birtokok többsége támogatta az összeesküvést, de a notabilitások nem mertek fellázadni Mátyás ellen, aki akadálytalanul visszatérhetett Magyarországra. Az uralkodó diétát hívott össze, és megígérte, hogy a birtokok beleegyezése nélkül tartózkodik az adózástól, és évente összehívja a diétát. Ígéretei orvosolták a birtokok legtöbb panaszát, és szeptember 21-én közel ötven báró és prelátus erősítette meg hűségét hozzá. 1471. október 2-án Kázmér herceg Janus Pannonius püspök támogatásával betört Nyitra (Nyitra) területére, de csak két báró – Rozgonyi János és Perényi Miklós – csatlakozott hozzá. Öt hónap múlva Kázmér herceg kivonult Magyarországról, Janus Pannonius püspök menekülés közben meghalt, Vitéz János érseknek pedig megtiltották, hogy elhagyja egyházmegyéje székét. Mátyás a sziléziai Beckensloer Jánost nevezte ki az esztergomi érsekség igazgatására. Vitéz meghalt, Beckensloer a következő évben követte őt.

Közben az oszmánok elfoglalták a Neratva folyó mentén fekvő magyar erődítményeket. Mátyás 1471-ben báró Újlaki Miklóst tette Bosznia királyává, és megbízta a tartomány védelmével. A Fehér Juhok szövetségéhez tartozó türkmének vezetője, Uzun Hasszán szövetséget javasolt Mátyásnak az oszmánok ellen, de aztán tartózkodott a támadástól. 1472-ben Mátyás támogatta az osztrák nemeseket, akik fellázadtak III. Frigyes császár ellen. A következő évben IV. Kázmér és Vlagyiszláv tárgyalásokat kezdett a Magyarországgal kötendő békeszerződésről, de a tárgyalások hónapokig tartottak. Mátyás megpróbálta egységesíteni a több tucat kisebb hercegségből álló Szilézia kormányát egy főkapitány kinevezésével. A birtokok azonban elutasították a király jelöltjét, I. Frigyes legnicai herceget.

Ali bej Mihaloğlu – Smederevo szanjákja – 1474 januárjában kifosztotta Magyarország keleti területeit, feldúlta Váradot és tizenhatezer foglyot ejtett. A következő hónapban Mátyás és IV. Kázmér követei békeszerződést írtak alá, és hároméves fegyverszünetet kötöttek a magyar király és Vladislaus Jagelló között. Egy hónappal később azonban Vlagyiszló összejátszott Frigyes császárral, és IV. Kázmér csatlakozott hozzájuk. IV. Kázmér és Vlagyiszló októberben megszállta Sziléziát, és Wroclawban (Wrocław, Lengyelország) bekerítette Mátyást. A király megakadályozta, hogy az ostromlók utánpótlást gyűjtsenek, és ennek következtében az ostrom feloldására kényszerítette őket. Ezt követően a sziléziai birtokok önként elfogadták Mátyás új jelöltjét, Zápolyai Istvánt főkapitánynak, míg a morvaországiak Ctibor Tovačovskýt választották ugyanerre a posztra Morvaországban. Mátyás helyeselte ezt a döntést, noha Tovačovský Vladislaus Jagellon támogatója volt.

Az oszmánok 1474 végén betörtek Vallachiába és Moldvába, Mátyás pedig erősítést küldött Magyar Blas parancsnoksága alatt III. Istvánnak. Az egyesült seregek 1475. január 10-én a vászlói (vaslui) csatában legyőzték a betolakodókat. Az újabb oszmán inváziótól tartva a moldvai fejedelem augusztus 15-én hűséget esküdött Mátyásnak, II. Mehmed szultán pedig békét ajánlott, de a magyar király elutasította a tárgyalásokat. II. Mehmed szultán békét ajánlott, de a magyar király nem volt hajlandó tárgyalni. Ehelyett 1476. február 15-én oszmán területre lépett, és elfoglalta a Száva folyó mentén fekvő fontos várat, Szabadkát. Az ostrom során majdnem elfogták, miközben egy hajóról figyelte a várat.

Ismeretlen okokból 1476 elején Beckensloer János érsek elhagyta Magyarországot, és magával vitte az esztergomi érseki szék kincseit. Bécsbe menekült, és javait a császárnak ajánlotta fel. Mátyás azzal vádolta a császárt, hogy az érsek ellene rágalmazott.

II. Mehmed 1476 nyarán hadjáratot indított Moldva ellen. Bár július 26-án győzött a Valea Albă-i csatában, az utánpótlás hiánya visszavonulásra kényszerítette. Mehmed csapatokat küldött Moldvába az általa felszabadított Vlad III. és Ecsedi Báthory István parancsnoksága alatt. A szövetséges erők augusztusban a Siret folyónál legyőztek egy oszmán sereget. A magyarok és a moldvaiak támogatásával III. Vlad visszaszerezte a valahai trónt, de később ellenfelével, Basarab Laiotă cel Bătrânnal harcolva meghalt.

Mátyás menyasszonya – Nápolyi Beatrix – 1476 végén érkezett Magyarországra. Ugyanezen év december 22-én Budán feleségül vette. Az új királyné hamarosan merev etikettet vezetett be, amely megnehezítette a király és alattvalói közötti közvetlen kapcsolatot. Bonfini szerint Mátyás a házasságkötése után “javította tanácsadói testületét és életmódját is, pazar lakomákat vezetett be, megvetette az otthoni szerénységet és feldíszítette az ebédlőszobákat”. Egy korabeli feljegyzés szerint Mátyás jövedelme ekkoriban mintegy ötszázezer gulden volt, amelynek fele a királyi kincstári adóból és a rendkívüli adóból származott.

Mátyás 1477 márciusában a Német Lovagrenddel és az ermlandi (warmiai) püspökséggel szövetkezett Lengyelország ellen. Lengyelország helyett azonban III. Frigyesnek üzent hadat, amikor megtudta, hogy a császár megerősítette Vlagyimir Jagelló cseh és választófejedelmi királyi pozícióját. Megszállta Alsó-Ausztriát és blokád alá vette Bécset, így kényszerítve a császárt, hogy kibéküljön Magyarországgal. Vladislaus Jagiellon nem volt hajlandó a császár segítségére sietni, így kénytelen volt kibékülni Magyarországgal. IV. Sixtus pápa, Velence és I. Ferdinánd nápolyi király közvetítésével Mátyás békeszerződést kötött III. Frigyesszel, amely december 1-jén lépett hatályba. Frigyes és Mátyás Korneuburgban találkozott, ahol III. Frigyes Mátyást Csehország királyává kiáltotta ki, Mátyás pedig hűséget esküdött a császárnak.

Mátyás és Vladislav Jagiellon képviselői között a következő hónapokban folytak a tárgyalások. 1478. március 28-án mutatták be a két uralkodó közötti paktum első tervezetét, a végleges szöveg 1478 végére készült el. A szerződés mindkét uralkodó számára engedélyezte a cseh király cím használatát – bár Vladislaus elhagyhatta a Mátyás címet a kölcsönös levelezésükben -, és a cseh koronaországokat felosztották egymás között, Vladislaus uralkodott Csehországon (tulajdonképpen), Mátyás pedig Morvaországon, Szilézián és Luzácián. A két férfi július 21-én egy olmützi találkozón ünnepélyesen ratifikálta a békeszerződést.

Háború Ausztria feletti uralomért (1479-1487)

III. Frigyes császár az 1477-ben megállapított kártérítésnek csak a felét fizette ki. Mátyás 1479. március 26-án szerződést kötött a helvéciai konföderációval, ami akadályozta a császárt abban, hogy svájci zsoldosokat toborozzon. Paktumot kötött továbbá II Rohr-i Bernát salzburgi érsekkel, ami lehetővé tette számára, hogy birtokba vegye az érsekséghez tartozó karintiai, kárpáti és stájerországi erődítményeket.

Egy oszmán sereg 1479 végén Basarab Țepeluș cel Tânăr közreműködésével betört Erdélybe, és felégette Szászvárost (Orăştie). 1479. október 13-án az ecsedi Báthory István és Kinizsi Pál azonban a pannonhalmi (kenyérmezői) csatában megsemmisítette a betolakodókat. Mátyás a Belgrádtól nyugatra fekvő összes dunai vár parancsnokságát Kinizsi Pálra bízta, hogy megerősítse a királyság déli határának védelmét, erősítést küldött III. Istvánnak, aki az 1480-as évek elején megszállta az oszmánbarát Waláchiát, novemberben pedig Boszniába is portyázott, elérve Szarajevót. Öt védelmi jelet (banátus) is létrehozott, amelyek központjait Szörényvár (Drobeta-Turnu Severin), Belgrád, Šabac, Srebrenik és Jajce erődjeiben helyezte el. A következő évben Mátyás büntetőeljárást indított a Frangepánok, a Zrinskik és más jelentős horvát és szláv mágnások ellen az 1471-es összeesküvésben való állítólagos részvételük miatt. A bárók többségének megkegyelmezett, amint beleegyeztek egy új földadó bevezetésébe. 1481-ben Friedrich Mauerkircherrel, a passaui püspökség két jelöltjének egyikével, 100 000 gulden kölcsönért cserébe megszerezte Mautern (Stájerországban) és Sankt Pölten (Alsó-Ausztria) városát.

II. Mehmed szultán 1481. május 3-án meghalt. Az Oszmán Birodalomban rövid polgárháború tört ki fiai, Bajezid és Dzsem között. A legyőzött Dzsem Rodoszra menekült, ahol a Johannita Lovagok elfogták. Mátyás azzal a szándékkal követelte Dzsem felügyeletét, hogy felhasználja őt arra, hogy engedményeket szerezzen II. Bajezidtől, de ezt a tervet Velence és VIII. Egy magyar kontingens 1481 végén Dél-Itáliába vonult, hogy részt vegyen Otranto visszafoglalásában, amelyet az oszmánok az előző évben foglaltak el Mátyás apósától, I. Ferdinánd nápolyi királytól.

Bár a fekete sereg már 1482 januárjában megkezdte Hainburg an der Donau ostromát, Mátyás három hónappal később hivatalosan is új hadat üzent III. Frigyes császárnak. Június végétől személyesen vezette az ostromot, és a város októberben elesett. A következő három hónapban Sankt Veit an der Glan, Enzersdorf an der Fischa és Kőszeg is elűzte. Bartolomeo Maraschi apostoli legátus megpróbált közvetíteni Mátyás és a császár között, de a magyar király nem volt hajlandó békét kötni. Ehelyett ötéves fegyverszünetet kötött II. Bajazid szultánnal.

Mivel a nápolyi Beatrixszal kötött házasságából nem született gyermeke, mert a nő terméketlen volt, az uralkodó igyekezett megerősíteni fattyú fia, Corvin János helyzetét. A herceg megkapta Sáros várát, és apja beleegyezésével megörökölte nagyanyja, Szilágyi Erzsébet kiterjedt birtokait. Mátyás 1485-ben arra kényszerítette Podiebradi Viktort, hogy mondjon le a sziléziai Troppau hercegségről Corvin János javára. Beatrix tiltakozott a király fia iránti kivételezése ellen. Mátyás mégis nyolcéves unokaöccsét, Estei Hippolitot nevezte ki esztergomi érsekké. A római pápa évekig nem volt hajlandó megerősíteni a fiú kinevezését. 1485 januárjában a fekete sereg körülvette Bécset. Az ostrom öt hónapig tartott, és június 1-jén azzal ért véget, hogy Mátyás nyolcezer veterán katona élén diadalmasan bevonult Bécsbe. A király hamarosan a királyi udvart az újonnan meghódított városba költöztette, összehívta az ottani alsó-ausztriai birtokosokat, és hűségeskü letételére kényszerítette őket.

Az uralkodó javaslatára az 1485-ös országgyűlés elfogadta az úgynevezett Decretum maiust, egy rendszerezett törvénykönyvet, amely számos korábbi, egymásnak ellentmondó rendelet helyébe lépett. Az új törvény jelentős reformokat vezetett be az igazságszolgáltatásban: megszüntették a nádor bírói látogatásait a megyékben és a rendkívüli országgyűléseket a megyékben, ami megerősítette a megyei bíróságok pozícióját. Mátyás azt is elrendelte, hogy a nádor jogosult legyen régensként uralkodni az uralkodó távolléte vagy kisebbsége esetén.

1486. február 16-án III. Frigyes császár a hét szent római fejedelemválasztó közül hatot rábeszélt arra, hogy fiát, Maximiliánt a rómaiak királyává kiáltsák ki. A cseh királyt – Mátyást vagy Vladislaus Jagellót – azonban nem hívta meg a gyűlésre. Mátyás személyes találkozóra hívta Vladiszlauszt, hogy megpróbálja meggyőzni őt arról, hogy tiltakozzon Frigyes tette ellen. Szeptemberben Jihlavában szövetséget kötöttek, de a cseh birtokok nem voltak hajlandók megerősíteni azt, és Vladiszlaus végül elismerte Maximilian megválasztását.

Közben Mátyás folytatta a császár elleni háborúját. 1485-ben a fekete sereg több várost elfoglalt Alsó-Ausztriában, köztük Laa an der Thaya és Stein városát 1485-ben, illetve 1486-ban. Mátyás 1486-ban felállította Alsó-Ausztria kancelláriáját, de soha nem vezetett be külön pecsétet erre a tartományra, és az alsó-ausztriai tartományok 1487-es ebenfurthi országgyűlésén felvette az osztrák hercegi címet. Zápolyai Istvánt főkapitánnyá, Nagylucsei Urbánt a bécsi érsekség adminisztrátorává nevezte ki, a megszállt városok és várak védelmét magyar és cseh kapitányokra bízta, de egyébként továbbra is III. frigyes császár tisztviselőit alkalmazta, akik hűséget esküdtek neki. Wiener Neustadt – az utolsó alsó-ausztriai város, amely ellenállt neki – 1487. augusztus 17-én elesett. A magyar király tárgyalásokat kezdett III. Albert szász-meisseni herceggel, aki a császári sereg élén érkezett, hogy III. Frigyes császár megbízásából harcoljon ellene. December 16-án Sankt Pöltenben hat hónapos fegyverszünetet kötöttek, ezzel véget ért a háború.

Az utolsó évek (1487-1490)

A korabeli krónikás, Philippe de Commines szerint Mátyás alattvalói életének utolsó éveiben féltették királyukat, mert az ritkán mutatott kegyelmet azokkal szemben, akiket árulással gyanúsított. Váradi Péter érseket 1484-ben bebörtönözték, a következő évben pedig Jaroslav Boskovic cseh kancellárt rendelték el kivégzését. 1487-ben a király szintén bebörtönözte Bánfi Miklóst, egy mágnáscsalád tagját, bár korábban kerülte az idősebb arisztokrácia megbüntetését. Úgy tűnik, Bánfi bebörtönzése azzal függött össze, hogy házasságot kötött II. Żagańi (Żagań) János, Glogovia (Głogów) hercegének egyik lányával, mert Mátyás megpróbálta elfoglalni ezt a hercegséget fia, Corvin János számára. II. János összejátszott Münsterberg (Ziębice) hercegével, Podiebradi Henrikkel, és május 9-én hadat üzent Mátyásnak. A fekete sereg hat hónappal később megszállta és elfoglalta a hercegséget.

Eközben a pápai állam egyik kikötővárosának, Anconának a lakói Mátyás zászlaját tűzték ki abban a reményben, hogy megvédi őket Velencétől. VIII. Innocentus pápa tiltakozott ez ellen, de Mátyás nem mondott le a város védelméről, és azt állította, hogy a közte és a város között fennálló kapcsolat soha nem sérti a Szentszék érdekeit. Segédcsapatot is küldött apósának, aki a Szentszék és Velence ellen hadat viselt. 1488-ban további két évvel meghosszabbították a Magyarország és az Oszmán Birodalom közötti 1482-es fegyverszünetet. Az új megállapodásban kikötötték, hogy az oszmánok tartózkodnak a valahai és moldvai betörésektől. A következő évben Mátyás két erdélyi birtokot adományozott Istvánnak III.

Mátyás köszvényben szenvedett, járóképtelen volt, és 1489 márciusától hordágyon közlekedett. Ettől kezdve az örökösödés keserű konfliktusokat okozott Beatrix királyné és Corvin János között. Mátyás arra kérte Alfonzot – Beatrix bátyját, Calabria hercegét -, hogy győzze meg, ne harcoljon a koronáért, és kijelentette: “a magyar nép inkább képes az utolsó embert is megölni, minthogy egy nő uralmának alávesse magát”. Azt javasolta, hogy vonuljon ki Ausztriából, és erősítse meg III. Frigyes császár jogát az utódlásra, hogy megerősítse törvénytelen fia pozícióját, feltéve, hogy Frigyes kész Horvátországot és Boszniát Corvin Jánosnak királyi címmel átengedni.

A király 1490-ben Bécsben részt vett a hosszadalmas pálmavasárnapi szertartáson, bár aznap reggel olyan rosszul volt, hogy képtelen volt reggelizni. Dél körül megkóstolt egy fügét, anélkül, hogy tudta volna, hogy rothadt, nagyon izgatott lett, és hirtelen elgyengült. Másnap már beszélni sem tudott. Kétnapos agónia után április 6-án reggel halt meg. Korányi Frigyes tolcsvai professzor szerint Mátyás agyvérzésben halt meg, Herwig Egert orvos nem zárja ki a mérgezés lehetőségét. Temetése a bécsi Szent István-székesegyházban volt, a székesfehérvári bazilikában temették el 1490. április 24-én vagy 25-én.

Reneszánsz király

Mátyás volt az első nem olasz uralkodó, aki elősegítette a reneszánsz stílus elterjedését birodalmában. Nápolyi Beatricével kötött házassága megerősítette a korabeli olasz művészet hatását és ösztönözte a tudományosságot; uralkodása alatt Magyarország volt az első Itálián kívüli terület, amely a reneszánszot felkarolta. Magyarországon jelentek meg először nem olasz épületek és művek reneszánsz stílusban. Marsilio Ficino itáliai pap Platón eszméivel itatta át Mátyást, hogy személyében “bölcsességet és erőt egyesítő filozófus uralkodó” legyen, ami lenyűgözte az uralkodót. A magyar király volt a főszereplője Aurelio Lippo Brandolini Köztársaságok és királyságok összehasonlítása című művének, amely a két államforma közötti különbségekről szóló párbeszéd. Brandolini szerint Mátyás azt mondta, hogy az uralkodó “a törvények élén áll és uralkodik”, összefoglalva saját államfelfogását.

Támogatta a hagyományos művészetet is. Udvarában gyakran énekeltek magyar eposzokat és lírai dalokat. Büszke volt arra, hogy “a római katolicizmus védelmezője a törökökkel és a huszitákkal szemben”. Teológiai vitákat folytatott – többek között a szeplőtelen fogantatás tanáról -, és mind a római pápát, mind az apostoli legátust felülmúlta “a vallási előírások betartása tekintetében”, maga az apostoli legátus feljegyzései szerint. Mátyás az 1460-as években Szűz Mária képével ellátott érméket bocsátott ki, és különösen áhítatos volt az ő imádásában.

A király kérésére Vitéz János érsek és Janus Pannonius püspök 1465. május 29-én meggyőzte II. Pál pápát, hogy engedélyezze nekik egy egyetem alapítását Pressburgban (Pozsony). Az Istropolita Akadémiát nem sokkal az érsek halála után bezárták. Mátyás fontolgatta egy új egyetem alapítását Budán, de végül elvetette az ötletet.

Építési projektek

A király legalább két nagyszabású építkezésre vállalkozott. 1479-ben kezdődtek a munkálatok Budán és Visegrádon. A budai királyi várat két új szárnnyal és függőkerttel bővítették, a visegrádi palotát pedig reneszánsz stílusban építették át. Mátyás az olasz Chimenti Camicia építészt és Giovanni Dalmata dalmát szobrászt nevezte ki a projektek irányítójává.

A kor vezető olasz művészeit is megbízta palotái díszítésével: Benedetto da Maiano szobrász, valamint Filippino Lippi és Andrea Mantegna festők dolgoztak neki. Mantegna királyról készült portréjának másolata fennmaradt. Mátyás az olasz hadmérnököt, Arisztotelész Fioravantit is felbérelte, hogy irányítsa a déli határ mentén lévő erődök újjáépítését. Uralkodása végén a ferenceseknek Kolozsváron, Szegeden és Hunyadon, a pálosoknak Fejéregyházán új kolostorok készültek el késő gótikus stílusban.

Bibliotheca Corvinniana

Mátyás azután kezdte meg a könyvek szisztematikus gyűjtését, hogy 1465 körül Ferrarából megérkezett első könyvtárosa, Galeotto Marzio, Janus Pannonius barátja. A királyi könyvtár fejlődéséhez hozzájárult a Marziót 1471-ben követő Taddeo Ugoleto és Francesco Bandini közötti levélváltás, mert utóbbi rendszeresen tájékoztatta barátját az új kéziratokról, és másolókat, illusztrátorokat, könyvkötőket is alkalmaztak. Másolókat, illusztrátorokat és könyvkötőket is foglalkoztattak. A Bibliotheca Corvinniana könyvállományának pontos száma Marzio halálakor nem ismert, de úgy tudjuk, hogy ez volt Európa egyik legnagyobb gyűjteménye.

A törökök a 16. századi oszmán invázió során a kódexek nagy részét elpusztították. Marcus Tanner szerint a könyvtárban fennmaradt kétszáztizenhat kötet “azt mutatja, hogy Mátyás egy klasszikus “alfahím” irodalmi ízlésével rendelkezett, és a világi könyveket előnyben részesítette az áhítatos művekkel szemben. Ezek közé tartozik például az athéni Xenophón Nagy II. Kürosz életrajzának latin fordítása, Quintus Curtius Rufus Nagy III. Sándor életrajza, valamint a kortárs Robert Valturius katonai értekezése. Mátyás szeretett olvasni, amit egy levél is bizonyít, amelyben megköszöni Pomponius Leto itáliai tudósnak, hogy elküldte neki Silius Italicus második pun háborúról szóló művét.

A tudósok mecénásai

A királyt humanisták vették körül, és élénk vitákat folytatott velük különböző témákról. Nagylelkűségének híre sok tudóst – főként olaszokat – ösztönzött arra, hogy Budán telepedjenek le. Antonio Bonfini, Pietro Ranzano, Bartolomeo Fonzio és Francesco Bandini hosszú éveket töltött Mátyás udvarában. Ez a tudós kör hozta be a neoplatonizmus eszméit Magyarországra.

Korának értelmiségiekhez hasonlóan ő is meg volt győződve arról, hogy a csillagok és bolygók mozgása és kombinációi befolyásolják az egyének életét és a nemzetek történelmét. Galeotto Marzio “király és asztrológus” néven jellemezte, Antonio Bonfini pedig azt mondta, hogy Mátyás “soha semmit nem tett a csillagok megkérdezése nélkül”. Az ő kérésére a kor híres csillagászai, Johannes Müller Regiomontanus és Marcin Bylica csillagvizsgálót létesítettek Budán, amelyet asztrolábiumokkal és égi gömbökkel szereltek fel. Regiomontanus a királynak egy navigációs könyvet szentelt, amelyet évekkel később Kolumbusz Kristóf is felhasznált. 1468-ban a király Bylicát nevezte ki tanácsadójává. Scott E. Hendrix szerint “egy neves asztrológus politikai tanácsadóvá tétele olyan szorongáscsökkentő mechanizmust jelentett, amely növelte a birodalmon belüli politikai elit morálját, miközben megszilárdította a magyarokat érő számos viszontagsággal szemben az irányítás érzését” uralkodása alatt.

Első felesége, Celje-i Izabella még gyermek volt, amikor 1455-ben feleségül vette. Szeptemberben meghalt, mielőtt a házasságot beteljesítették volna. Második felesége, Podiebradi Katalin 1449-ben született, és 1464 januárjában vagy februárjában szülés közben meghalt. A gyermek szintén nem maradt életben.

Mátyás új menyasszonyt kért III. Frigyes császártól rokonai közül. II. Frigyes brandenburgi választófejedelem hajlandó volt neki adni egyik lányát, de a magyarországi berendezkedés ellenezte ezt a tervet. Mátyás, hogy szövetséget kössön IV. Kázmér lengyel királlyal, megkérte a király lányának, Eduvigesnek a kezét, de az visszautasította. 1470-ben, III. Frigyes császárral folytatott találkozóján szóba került ötéves lánya, Kunegunda és a magyar király házassága is, de a császár nem volt hajlandó elkötelezni magát a házasság mellett.

Harmadik felesége, nápolyi (aragóniai) Beatrice 1457-ben született. 1474. október 30-án Wroclawban, a város ostromakor, IV. Kázmér és Vladislaus Jagelló ostromakor jelentették be eljegyzésüket. A hozomány kétszázezer aranyat tett ki. Beatrice túlélte férjét, és feleségül ment utódjához, II. Vlagyiszlávhoz. A házasságot titokban tartották, bár jelentős összegeket adott neki, hogy finanszírozza magyarországi hadjáratait. Ezután visszatért Nápolyba, ahol 1508-ban meghalt.

Mátyás egyetlen ismert gyermeke, Corvin János 1473-ban házasságon kívül született, édesanyja Barbara Edelpeck, egy alsó-ausztriai steini polgár lánya volt, aki az 1470-es évek elején találkozott a királlyal. 1504. október 12-én, 31 évesen halt meg János.

Marcus Tanner szerint Mátyás uralkodása végén “európai nagyhatalmat” irányított, de a meghódított területeket halála után néhány hónapon belül elvesztette: a wroclawi polgárság meggyilkolta kapitányát, Heinz Dompnigot, III. Frigyes császár visszafoglalta Bécset, Wiener Neustadtot pedig ellenállás nélkül leigázták.

Zápolyai István szerint a király halála “megszabadította Magyarországot attól a gyötrelemtől és elnyomástól, amelytől eddig szenvedett”. A királyi tekintély gyorsan csökkent, mivel több kérő – Corvin János, I. Habsburg Maximilián, Jagiellon Vlagyimir és Albert János, az előbbi öccse – versengett a koronáért. Vladislaus Jagiellon győzedelmeskedett felettük, mert a bárók gyenge uralkodónak tartották, és megnyerte Mátyás gazdag özvegyének támogatását, akinek megígérte, hogy feleségül veszi. Vlagyiszlávot királlyá választották, miután megígérte, hogy eltörli a Mátyás által bevezetett “káros újításokat”, különösen a rendkívüli adót. Nem tudta finanszírozni a fekete sereg fenntartását, és a fizetetlen zsoldosok fosztogatni kezdték a vidéket. 1492-ben Kinizsi Pál vezette királyi őrség a Száva folyónál kiirtotta őket.

Mátyás háborúinak és a pazarló királyi udvarnak a terhei a parasztokra hárultak, akik az adók mintegy 85%-át fizették. A Dubnic krónika – amelyet Kelet-Magyarországon írtak 1479-ben – szerint “özvegyek és árvák átkozták” a királyt a magas adók miatt. Úgy tűnik azonban, hogy már halála előtt elterjedtek a történetek “Igazságos Mátyásról”, az uralkodóról, aki álruhában járta birodalmát és igazságot szolgáltatott alattvalóinak. Nem sokkal halála után népszerűvé vált a mondás: “Meghalt Mátyás, elveszett az igazság”, ami arra utal, hogy Mátyás uralkodása alatt a közemberek nagyobb valószínűséggel kaptak igazságos eljárást, mint utódai alatt. Mátyás élete számos népmese ihletője is volt Horvátországban, Magyarországon, Szerbiában és Szlovéniában. Kralj Matjaž néven például a szlovén folklór egyik alvó hőse. Magyarországon apjával, Hunyadi Jánossal együtt nemzeti hősként tartják számon, és az ország nagyvárosaiban emlékművek, utcák és épületek vannak a tiszteletére.

Cikkforrások

  1. Matías Corvino
  2. I. Mátyás magyar király
  3. a b c Kubinyi 2001 19. o.
  4. Kubinyi, 2008, p. 7.
  5. a b Teke, 1980, p. 80.
  6. ^ “Stanislav Klíma: Povesti zo Slovenska (Kráľ Matej a bača) – elektronická knižnica”.
  7. ^ a b c Kubinyi 2008, p. 23.
  8. ^ Mureşanu 2001, p. 49.
  9. ^ Tanner 2009, pp. 27–28.
  10. Tanner 2009, σελ. 28.
  11. Kubinyi 2008, σελ. 24.
  12. Tanner 2009, σελ. 28, 86.
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Ads Blocker Detected!!!

We have detected that you are using extensions to block ads. Please support us by disabling these ads blocker.